A Junior Expo bemutatása
A jövő tudásból és tehetségből épül. Ez a felismerés a forrása annak a gondolatnak, amelyből a Junior Expó ötlete született.
A Junior Expo első alkalommal 2010.márciusában került megrendezésre Egerben az Agria Parkban, majd azóta minden évben egyre bővülő résztvevői körrel és programmal rendelkezik.
A kétnapos rendezvény célja, hogy a 35 évesnél fiatalabb vállalkozók bemutathassák tevékenységüket, megismertethessék vállalkozásukat leendő üzleti partnereikkel, pontosabb képet kapjanak a vállalkozói környezetről.
A rendezvényen a fiatal vállalkozók a díjmentesen rendelkezésükre álló standokon adhatnak képet vállalkozásuk tevékenységéről és referenciáikról.
Célunk, hogy az Expo-n megjelenő vállalkozások versenyképessége növekedjen és jelentősen bővüljön üzleti partnereik köre. Az expo kiállítói kezdő vagy már befutott vállalkozások, a mezőgazdaság, ipar és szolgáltatási szektorok területéről.
A kiállítók az Agria Park területén kb. 2×2 méteres standokon, egyénileg választható módon mutatkozhatnak be mindkét napon. A kiállításon a standokon kívül, ha a vállalkozás tevékenysége indokolja, a bevásárlóközpont teljes közönsége előtt kínálunk lehetőséget a bemutatkozásra.
A kétnapos rendezvény főbb elemei
A JUNEX-en sikeresen működő vállalkozások mutatkozhanakt be A vállalkozók az Agria Park bevásárlóközpont területén, a sétálótérben kapnak lehetőséget a kiállításra. A megjelenés formája szabadon választható, de amennyiben azt a vállalkozás tevékenysége indokolja, az Agria Park központjában elhelyezett színpadon is kínálunk esélyt a teljes közönség előtti bemutatkozásra. A vállalkozók nem csupán bemutathatják, hanem árusíthatják is termékeiket.
A vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos előadások mikro- és makro szinten is segítik mind a kiállításon megjelenő , mind a leendő vállalkozókat. A két nap során folyamatosan szakmai előadásoknak adunk teret, ahol a legkiválóbb szakemberek tájékoztatják az érdeklődőket vállalkozásfejlesztés, befektetés-ösztönzés, mikrohitel, vállalkozás-menedzsment témájában. Az előadásokat követően, igény esetén, személyes konzultációra biztosítunk lehetőséget.
A Jó Vállalkozás- Biztos Jövő!- a sikeres fiatal vállalkozók versenye A verseny célja, hogy a kiállításon bemutatkozó vállalkozók visszajelzést kapjanak arról, hogy hol tartanak a vállalkozásuk menedzselésében, fejlesztésében, a terveik mennyire reálisak. A verseny résztvevői: kizárólag a Junior Expo-n kiállító 35 évnél fiatalabb vállalkozók Szempontok: A zsűri transzparens szempontrendszer alapján értékel, amely a honlapon elérhető.
A zsűri: A Junior Expo szervezőiként olyan nagybefektetőket, gazdaságpolitikai vezetőket kérnünk fel zsűritagnak, akik a Széchenyi István által megalapozott nemes polgári tradíció követőiként világos jövőképpel rendelkeznek az ország gazdasági helyzetével és a vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatban, valamint elkötelezettek a fiatal tehetségek, a jövőbemutató elképzelések támogatása iránt. A Junior Expo a jövő mecénásaiként tekint rájuk.
Célcsoportok:
- A kiállítói célcsoportot a 35 év alatti vállalkozók képzik, a nekik biztosított lehetőséggel a helyi és regionális gazdasági élet stabilitását segítjük elő. Olyan pozitív példát mutatunk, amely nem csupán szavakban, hanem tettekben is segíti a fiatalokat. A JUNEX már 3 éve átlépte Magyarország határait, de szervezetten csak 2014-ben a Kárpátok –Régió Üzleti Hálózattal együttműködve szólítottuk meg a határon túli fiatal vállalkozókat, a rendezvény ettől kezdve nemzetközi szintű.
- látogatók: a rendezvény Eger egyik leglátogatottabb közösségi terén kerül megrendezésre. Az Agria Park önmaga napi 10 000 fős látogatottsággal rendelkezik, ehhez számítható további 6-8000 fő/nap a kiállítás iránt speciálisan érdeklődők köre.
- Szakképző intézmények fiataljai: szervezett csoportokban várjuk a régió (akár az ország) szakképző intézményeinek diákjait: becsléseink szerint minimum 30 csoport várható csak a közvetlen régióból. A fiatalok számára a leginkább inspiráló dolog az, ha korban hozzájuk közelálló sikeres vállalkozókkal találkozhatnak, közvetlenül megismerhetik a sikerük hátterét.
-
Vállalkozásfejlesztéssel, befektetéssel foglalkozó intézmények: bankok, vállalkozásfejlesztési alapítványok, nagyvállalatok. Kiváló lehetőséget teremt az expó arra, hogy koncentráltan, valódi vállalkozások vezetőivel találkozzanak és kössenek megállapodásokat. A Junior Expó kiállítói valamennyien alkalmasak vállalkozásfejlesztési, bővítési programokra, kiváló alanyai a kkv szektort erősítő kezdeményezéseknek.
A program minél szélesebb körű megismertetése érdekében a rendezvény előtt két héttel kezdjük el az intenzív médiakampányt. Előzetesen a kiállítók számára díjmentes részvételi lehetőséget hirdetünk meg egy helyi ingyenes terjesztésű lapban. A rendezvényen túl a vállalkozásoknak is megjelenési lehetőséget biztosít az Agria Universitas Egyesület honlapja, Helyi, regionális, és országos televíziók műsoraiban személyes megjelenéssel szeretnénk a rendezvényt minél szélesebb körhöz eljuttatni. A kiállításon megjelenő vállalkozások katalógusát elérhetőségekkel megjelentetjük és azt az expo látogatói számára díjmenetesen elérhetővé tesszük.
A Junior Expo hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre, tekintettel a rendezvény céljainak fontosságára. Az Agria Universitas Egyesület célja, hogy a JUNEX eszközeivel segítse a magyar gazdaság fejlődését, erősítse a hitet a fiatalokban, hogy jó ötletekkel, kitartó munkával-és persze némi szerencsével mindenki megteremtheti saját jólétének zálogát Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt.